Ki ne ismerné azt az állapotot, amikor a folyamatos intenzív munka után testi, értelmi és érzelmi életerő hiányában a fáradtság szinte leteríti? Vagy akár a heteken át tartó fáradtságnak azt a szintjét, ami már az alvással sem oldódik? És biztosan van olyan is, aki a krónikus fáradtság szindrómát is megtapasztalta már: aminek eredményeképp a figyelem- és rövidtávú emlékezetzavar, az alacsony testhõmérséklet, a torokfájás, az izomfájdalmak és a gyengeség, a fejfájás és a 10-12 óra napi alvás, illetve alvásigény állandósul.
Mindez lehet a folyamatos stressz következménye, amikor a szervezet és a pszichikum (erős és/vagy gyakori) megterhelésnek, túlterhelésnek van kitéve – szubjektív és objektív értelemben egyaránt. Ha ez a munkafolyamatokhoz is kapcsolódik, előbb-utóbb megjelenik a munkával való elégedetlenség is. S ha mindehhez még a mobbing, azaz a munkahelyi pszichoterror is társul, ember legyen a talpán, aki egyszer sem inog meg!
MENEKÜLÉS HÁTRAFELÉ: A MUNKÁVAL VALÓ ELÉGEDETLENSÉG KÖVETKEZMÉNYEI
Mindenki próbálja önmaga számára oldani a feszültségeket, különböző, többnyire nem tudatosan használt - így gyakran nem adaptív – sémák szerint. Ami jellemző lehet:
- regresszió: a dolgozó visszaesése a beilleszkedés egy korábbi fokára (az önállósága csökken, újra ellenőrizni kell a feladatait ahhoz, hogy megfelelően teljesítsen),
- kompenzáció: akár konstruktív is lehet a más területen elért sikerrel ellensúlyozás – ugyanakkor az eredeti feszültségeket nem oldja fel a problémák valóságos megoldatlansága miatt,
- konverzió: az érzelmi konfliktusok testi működésbeli zavarokhoz, betegségekhez vezetnek (pl. gyomorfekély, visszatérő hasi görcsök elváltozások nélkül, stb.)
- fantázia: a valóságból a képzeletbe menekülés (pl. a valóságos társas kapcsolatok lazítása, a virtuális valóságban kiélt vágyak),
- negativizmus: nem tudatos aktív vagy passzív ellenállás (pl. a feladatokkal kapcsolatos szembefordulás, indok nélküli ellenvélemény, vagy a halogatás, sorozatos elfelejtés),
- rezignáció, apátia, izoláció: a környzettel való kapcsolat megszakítása, tartózkodás a személyes bevonódástól,
- eltávozás: a frusztráció miatt a helyzet, adott esetben a munkakör, munkahely - nem feltétlen indokolt – elhagyása, amivel adott esetben az egyén és a munkáltató is veszít.
(Mert jó szakember, aki elmegy, vagy akár csak az újabb betanítás relatív vagy konkrét költségei miatt is.)
Tapasztalat, hogy a pszichológusok számára kevesebb tennivaló maradna, ha az illetékesek időben felfigyelnének a munkával való elégedetlenség aggasztó jeleire. Ezért is fontosak a szakmailag korrekt módon végzett statisztikai felmérések és dolgozói elégedettségmérési elemzések, illetve az ezeket felhasználó gyakorlati humánpolitika.
AMIKOR A MUNKAHELY A HOSSZÚ ÉLET FORRÁSA
Ma már egyre gyakoribb, hogy a vállalatok, intézmények szorgalmazzák a rekreáció különböző formáit.
A rekreáció szó szerinti fordításban: "újra teremtés", "újra alkotás". Magában foglalja mindazt, amit a stresszoldás témaköréhez kapcsolódóan említeni szokás. Köznyelvi rokonsága az "újjászületés" szóval szembeszökő. További jelentés-értelmezése: (újra) "ön/magára találás".
A testi, értelmi és érzelmi életerő újrateremtése támogatható a sportolás, a kikapcsolódás-szórakozás lehetőségeinek biztosításával: akár alkalomra szólóan, akár bérletes formában. De lehet hallani arról is, hogy egy munkahely „házon belül” alakít ki rekreációs lehetőséget, pl. egy konditerem felszerelésével.
Az értelmi és érzelmi életerő újrateremtésének, az „önmagára találásnak” más formáját jelenti, amikor egy cég dolgozói a stresszkezelést célzó tréningek bármely típusán vesznek részt. Akár módszereket tanulnak meg, akár az egyéni szemléletmódot egészítik ki vagy változtatják meg, ez lehetőség arra, hogy a továbbra is fellépő életproblémákat új hozzáállással, új módon oldják meg a továbbiakban.
A stresszekhez edződés, a konstruktív megoldások hosszabb életet is jelentenek.
És ki ne szeretne egészségesen hosszú életű lenni?
A ”HALHATATLANSÁG” EGY ÚTJA
Pierpaoli elgondolása szerint az ember életében a reprodukciós szerepe az elsődleges - ezért a hormonrendszer a felelős. Célja, biológiai funkciója az utódok nemzése, vagyis az emberi faj fenntartása. Másodlagos az egyén fennmaradása - az egyén védelméért az immunrendszer a felelős. Mindaddig, amíg az egyén képes a reprodukciós funkciónak eleget tenni, az immunrendszer is hatékonyabban működik. A reprodukciós funkciók elvesztésével (a női és férfi klimax táján) a tapasztalatok szerint ugrásszerűen megnőnek az immunproblémák, ezért a biológiai én védelmének szükségessége hangsúlyosabbá válik, hiszen ma jóval tovább élnek az emberek, mint régen. (Közismert, hogy a régi korok emberének átlagéletkora alacsony volt, nagyjából addig élt, ameddig képes volt utódok világra hozatalára.)
Pierpaoli szerint a reprodukciós képességek elvesztése után az altruisztikus magatartás és a kreativitás veheti át a biológiai én védelmét, mivel ugyanúgy a szűkebb-tágabb közösség érdekeit szolgálják - így az emberi nem fennmaradását -, mint az utódok világra hozatala.
Az altruizmus: önzetlenség, áldozatkészség, a másokon való segítség igénye, készség a másokról való gondoskodásra, az együttműködésre. (Természetesen a saját igényekkel, szükségletekkel, célokkal összhangba hozva.)
A kreativitás: beállítódás és képesség arra, hogy a korábban elszigetelt tapasztalatok, ismeretek között kapcsolatokat hozzunk létre, amelyek új elképzelésként, tapasztalatként vagy alkotásként jelennek meg akár a művészetben, akár a tudományban és a technikában, akár a mindennapi életben.
Selye János is hasonló következtetésre jutott a stresszel kapcsolatos kutatásai során: évmilliókon keresztül az önzés képezte a fejlődés alapját, de ez veszélyes ellentéteket teremtett, mert az egyik élőlény gyakran a másik kárára jutott (és jut) előnyökhöz. Ahogyan az egysejtű szervezetek összetömörültek és összetett soksejtű lényeket alkottak, s ahogyan a szervek között kialakult egyfajta munkamegosztás, ugyanúgy az emberek számára is előnyösebb, ha egymást kölcsönösen segítő csoportokat hoznak létre, amelyekben az önzetlen önzés a siker kulcsa.
Pierpaoli és Selye János kutatásaiból következik, hogy azok az emberek, akik készülnek (biológiailag, érzelmileg, szellemileg, anyagilag) az öregkorra, és képesek arra, hogy a saját problémáikra való beszűkülés helyett másokra is figyeljenek; tapasztalataik birtokában másoknak is segítsenek; illetve akik aktívak, egészségesebb és hosszabb életet és több barátot, társat remélhetnek, mint azok, akik életmódjukban mértéktelenek és önközpontúak. S talán az is belátható, hogy az életük minősége is más.
Tehát egyáltalán nem biztos, hogy valaki azért képes életvitelében nyitottnak és aktívnak maradni, mert „könnyű neki, hiszen a korához képest milyen jó egészségnek örvend”, hanem azért tud (viszonylag) egészségesen élni idősen is, „akin nem is látszik a kora” – mert altruizmusa és kreativitása lehetővé teszi számára.
Persze lehet azt is kérdezni, hogy mi köze mindehhez egy munkahelynek?
Minimum annyi, hogy
mindenki viszi a munkahelyére is önmagát, és nem lényegtelen, milyen hatással van mindez a munkában nyújtott teljesítményre, mint ahogyan az is számít, hogy mit visz ki önmagával a munkahely bejáratán valaki – ami nem csak az aznapi estéjét határozza meg, de azt is, hogy másnap hogyan térjen vissza.
És még valami, ami lényeges: néhány napja mesélt valaki arról, hogy tudatos rákészüléssel úgy ment nyugdíjba, hogy a munkahelyén mindent el tudott érzelmileg is engedni és megnyugtatóan le tudott zárni, és felkészült otthona alakításával is arra a váltásra, amivel az új életszakasza jár. Most láthatóan vidám és elégedett. Pedig „csak” ápolónőként dolgozott, úgy, hogy közben maga is átélte a rákos betegség minden stációját, ami után még sok évet dolgozott a kor szerinti nyugdíjazásáig. Mi ez, ha nem sikertörténet?
Husztiné Hajdú Erika pszichológus, magatartásterapeuta, hipnoterapeuta, marketing szakértő, Nyíregyháza
