A mesét olvasó Konrad Lorenz gyermekként határozta el, hogy tanulmányozni fogja a ludak viselkedését. (Ehhez tartotta is magát: ismert etológussá vált.) Ő használta először a mobbing kifejezést, arra a történésre, amikor állatok csoportosan támadnak egy másik állatra, annak érdekében, hogy elűzzék őt.
„KICSINY KIS ZSARNOKOCSKÁK”
Gábort (42 éves) egy idő óta különböző tünetek kínozták. Éjszaka nyugtalanul aludt, reggel feszülten kelt fel, és ahogyan közeledett a munkahelye felé, egyre erősebb gyomorgörcs lett rajta úrrá, a kapuhoz érve verejtékezni kezdett, néha még émelygett is a gyomra. És ez így ment hetek óta. Amikor elindult hazafelé, a feszültsége fokozatosan csökkent, és a munkahelye utáni második jelzőlámpánál rendszerint meg is szűnt. Aztán másnap kezdődött minden elölről.
Azt hamar felismerte, hogy a munkahelyi történések okozzák a problémáit, és hogy az otthon, a család számára a biztonságos hátország.
Néhány fős csapatban dolgozott, külön helyen, de a többiektől mégsem függetlenül. A napi munka és teljesítmény szükséges velejárója volt, hogy kollégáival folyamatos kapcsolatban legyen. Maga sem tudta, hogyan alakult ki az a helyzet, amiben egyszerre csak úgy érezte, hogy a többiek kiközösítik. Alig szóltak hozzá – csak ha nagyon muszáj volt, sőt, néha úgy kezelték, mintha nem is létezne. Nem kapott meg fontos információkat, de amikor a véleményét akarta elmondani, vagy a megoldás érdekében beszélgetést kezdeményezett a helyzettel kapcsolatban (akár szóban, akár mailben), nem reagáltak rá. Ettől egyre tehetetlenebbnek érezte magát. Azt is tapasztalta, hogy összebeszéltek a háta mögött és burkolt gyanúsítgatások, célozgatások céltáblájává vált. Hónapok alatt eljutottak odáig, hogy egy idő után már csoportján kívüli munkatársaktól is megjegyzéseket kapott.
Fontolgatta, hogy otthagyja a munkahelyét és másikat keres – de a családja miatti felelősségérzete nem engedte ezt meg számára. Úgy gondolta, megpróbál egyedül megküzdeni nehézségeivel, de egyre kevesebb ereje volt hozzá. Amikor egyik nap a munkahelye felé tartva majdnem egy karambol áldozatává vált, döntött. Pszichológus segítségét kérte a megoldás megkereséséhez.
ERŐSZAKOS PASSZIVITÁS
Nem egyedi eset Gábor töténete.
Heinz Leymann a már ismert szóhasználattal (mobbing) megnevezve foglalkozott azzal a jelenséggel, ami a munkahelyi támadó, ellenséges, agresszív megnyilvánulásokat írja le. Véleménye szerint mobbingról – munkahelyi pszichoterrorról – akkor beszélhetünk, ha egy személyt legalább egyszer egy héten és legalább fél éven keresztül folyamatosan zaklatnak. Ez a zaklatás nem feltétlen aktív, látványos, lehet a bemutatott esetnek megfelelő, amikor éppenhogy az elkerülő passzivitás is válhat erőszakká a munkatársak részéről. A Leymann-féle tanulmányban leírt lista pontosan részletezi ezeket a megnyilvánulásokat.
A munkahelyi zaklatásokat több szinten lehet tetten érni:
- 40 %-ban a főnők,
- 10 %-ban a főnök és a kollégák együtt,
- 30 %-ban a kollégák csoportja,
- 20 %-ban egy kolléga a felelős.
A vezetők kulcsszerepe egyértelmű ebben a folyamatban. Észreveszik-e, mi történik és mikor? Képesek-e kezelni a kialakult helyzetet? Hogyan találják meg a határok kérdését: ameddig még nekik, a vezetőknek kell irányítani az eseményeket, és ahonnan már az érintett feleké a feladat. Éppen ezért az a legnagyobb probléma, amikor a főnök is részese a játszmának, a munkatársakkal együttes kollektív üldözésben, mivel magatartásával maga is szentesíti a kollégák viselkedését is.
De ha egy vezető tudja, mit akar a vezetői szerepében és szerepétől, és fontos számára a másokért érzett felelősség, akkor elsősorban ő az, aki megakadályozhatja az értelmetlen és jogtalan (lelki) bántalmazásokat.
AMIT VESZÍTHETÜNK: PÉNZT VAGY ÉLETET…
A svédek tapasztalva, hogy az öngyilkosságok 10-20 %-a összefüggésbe hozható a munkahelyi történésekkel, amiben a mobbingnak is szerepe van, a 80-as évektől közel tíz év alatt 3 millió koronát fordítottak ennek kutatására.
Németországban éves szinten 12,5 milliárd euróra becsülik a mobbing okozta teljesítménykiesést.
Magyarországon a becslések szerint a dolgozók 7 százalékát érinti ez a problémakör.
A spanyolok 2002-ben kísérhették figyelemmel az első olyan büntetőjogi pert, ami egy munkahelyi pszichoterrorral kapcsolatos ügyben zajlott.
A déli országokban arra törekednek a szakszervezetek, hogy a kormány jogszabályba foglalja, hogy a mobbing az alapvető emberi jogok ellen elkövetett bűncselekmény.
Svéd- és Németországban már megszülettek az ilyen típusú munka- és büntetőjogi esetekre vonatkozó törvények.
A németek külön internetes segélyközpontot, illetve portált hoztak létre, amely lehetőséget ad a segítség megkeresésére. Hasznos tanácsokkal szolgál arra vonatkozóan, hogyan kerülje el az „áldozat” ezeket a konfilktushelyzeteket, és hogyan dolgozzák fel azokat a feszültségeket, amelyek a magánéletükre is negatívan hatnak.
Az Európai Unió is célul tűzte ki a „fúrások”, a munkahelyi pszichoterror visszaszorítását. Az Európai Bizottság által támogatott nemzetközi kutatási projekt – a Daphne-program – vizsgálja a mobbing jelenségét. Olaszország, Belgium és Svédország mellett Magyarország is csatlakozott a projekthez, nálunk a Magyarországi Női Alapítvány (MONA) részvételével.
AMIKOR AZ ERŐS IS LEHET GYENGE
Amíg a gyerekek többnyire a leggyengébbet szemelik ki áldozatnak (ugye ismerős Golding: A legyek ura című regényéből), addig a felnőttek céltáblájává bárki válhat. A sikeresek és erősek is.
A tapasztalat viszont az, hogy könnyebben találják magukat diszkriminatív helyzetben a nők, a fiatalok (akik gyakornokok, illetve kezdők egy munkahelyen), mint ahogyan az idősebbek is, vagy valamilyen kisebbséghez tartozók is.
Ezért is fontosak az esélyegyenlőségi törekvések: akár a mobbing értelmében, akár ettől függetlenül.
A munkahelyi ellenségeskedésnek leggyakrabban nincs racionális oka. Sokkal inkább érzelmi jellegű, irigység, féltékenység, ellenszenv következményeként. Másrészt az is tapasztalat, hogy a szervezeti felépítés is meghatározó: a hierarchiamentes, nyitott struktúrákban szinte alig ismert a mobbing.
MEGSZOKNI VAGY MEGSZÖKNI?
Súrlódások, konfliktusok minden munkahelyen rendszeresen adódnak. Ezektől nem kell félni, mivel a csoportnorma alakulásának és a csoportdinamika szükséges velejárói. Jól elsajátított konfliktuskezelési technikákkal sok hasznosítható eszközt adhatnak a konfliktusok a napi munkához.
Azok az esetek viszont, amelyek gyakoriságukban, intenzitásukban, időtartamban a mobbing jelenségkörébe tartoznak, mindenképpen kezelendőek.
Gábor a pszichológussal történő néhány konzultáció során felfedezte saját valódi nyílt és rejtett érzéseit, illetve azokat a mókuskerékként visszatérő gondolatokat, amelyek gátolták őt abban, hogy a passzív elszenvedésen kívül mást is tegyen. Ezek a felismerések a továbbiakban éppenhogy erőforrásként jelentek meg számára, hiszen tudatosítva, megnevesítve kijelöltek utakat is számára.
Ilyenkor megtanulható például, hogy valaki érzelmileg és fizikailag is kívül maradjon a konfliktuson, ugyanakkor Gábor a cselekvő szembefordulásnak azt a formáját választotta, amikor a kollégáival való eredménytelen tisztázási kísérletek után főnökét kereste meg. (Korábban ezt nem akarta, mert úgy gondolta, az ő problémája nem olyan, amivel joga van zavarni felettesét.)
Ezek után – a főnök irányításával – leültek a munkatársakkal együtt, azaz minden érintett fél. Tehát Gábor is, mert nem „bemószerolni” akarta a többieket, és nem is azt akarta, hogy a főnöke utasítsa a többieket arra, hogyan viselkedjenek Gáborral, amíg ő a háttérben marad. Hanem azt szerette volna, ha tisztázzák, hogy hol és hogyan csúsztak félre a dolgok, és hogy újra megteremthető legyen az a légkör, amiben régebben tudtak együtt dolgozni.
A beszélgetésen megtört a jég, s bár nem ment egyik napról a másikra a légkörváltás, mégis sikertörténetté vált Gábor története.
Husztiné Hajdú Erika pszichológus, magatartásterapeuta, hipnoterapeuta, marketing szakértő, Nyíregyháza
