Segítséééég! Rám zuhant a pánik!

Nyomtatás

Akire tört már rá valódi pánikroham, az tudja, mennyi kiszolgáltatottságot és tehetetlenséget él át az, akivel ez megtörténik. De nem csak ők érzik annak a terhét és bizonytalanságát, amikor a szorongás, a félelem, a feszültség elborítja az embert, hiszen több oka is lehet annak, hogy valaki „pánikol”. Nem szeretünk félni. Sokan úgy gondolják, a félelem elveszi a kontrollt az élethelyzetek felett, és onnantól csak sodródik az eseményekben, akivel ez megtörténik – ez gyakran valóban így is van. 

Pedig sokat köszönhetünk a félelmeinknek, feszültségeinknek, ha megtanuljuk hasznosítani a bennük lévő energiákat, mert:

Ha nem lennének félelmeink, feszültségeink, összeroppannánk a túlterhelődés miatt, nem ismernénk fel lényeges külső és belső akadályokat, és hajtóerő híján a megoldások felé sem indulnánk el.

Régen nem létezett a diagnosztikai rendszerben a pánik szindróma – amióta hivatalosan is elfogadott, azóta a ló másik oldalán landolnak sokan: rögtön pánikká minősítenek mindent, ami feszültség, szorongás, félelem, és az ezekkel járó természetes testi történés. Mert ijesztő megélni. Mert jobb lenne azt tudni, hogy ezek az érzések kívülről jönnek, így kívülről meg is oldhatóak – minden önismereti munka és saját aktivitás nélkül. 

Előre visz, ha felismerhető, mi van a szorongás, félelem, feszültség mögött:

Vannak, akik a számukra negatív helyzetekben leblokkolnak. Mások a fejlődés, a megoldások érdekében – akár egyedül, akár segítséggel – szembenéznek a félelmeikkel, mert tudják:

„A bátorság nem a félelem hiánya, hanem annak a tudata, hogy van, ami a félelemnél is fontosabb.”

Husztiné Hajdú Erika pszichológus, magatartásterapeuta, hipnoterapeuta, marketing szakértő, Nyíregyháza